Ennyibe kerül egy jogosítvány!

Egyetlen év alatt tíz százalékkal emelkedett az autó vezetői tanfolyamok ára. Ma már átlagosan 235 ezer forintba kerül egy jogosítvány.

A legfrissebb KSH-statisztikák szerint egy átlagos tanfolyam ára augusztusban 235 050 forintba került, míg tavaly augusztusban 212 500 forintba. Négy éve még 166 200 forint volt a tanfolyam ára. Ez elsősorban a rendkívül gyors ütemben növekvő üzemanyagárak következménye, de az is felfelé hajtotta az árakat, hogy nagyon nagy a kereslet a vezetési órákra, amelyek átlagos ára, videken 5 – 8, Pesten 7 – 10 ezer forint között mozog. ( ebben az esetben 45 perces „órákról” beszélünk és nincs benne a háztól-házig szolgáltatás sem!).

A Magyar Autósiskolák Szövetsége szerint tovább fog emelkedni az ár, mert a pénzromlás mindenkit érint, ráadásul az iskolák az újabb és újabb terheket kénytelenek továbbhárítani. A szolgáltatás iránt ugyanakkor nem csökkent az érdeklődés. Jelenleg kicsivel több mint négyezren oktatják a gépjárművezetést Magyarországon. Utánpótlás is lenne, de a rendszer olyan bonyolult, a szabályok pedig annyira szigorúak, hogy nehézkes a képzés. A “katás” változások miatt sok iskola feldarabolódott, sok idős oktató pedig a digitalizált folyamatos jelentési kötelezettség miatt elhagyja a szakmát. A túljelentkezéssel nehezen birkóznak meg az autós iskolák, van ahol 3 hónap a várakozási idő. Jogosítvánnyal már rendelkezők továbbképzését gyakorlatilag már egy autós iskola sem vállalja. Kivétel ezalól egy két olyan vállalkozás akik kifejezetten erre a területre specializálódtak. Ilyen például a VezessJol is.

#vezessjol #nopara #csakelvezdavezetest