Anikó Budapesten él, 2 kislány édesanyja. Az élet úgy hozta, hogy 13 év után 2020 tavaszán kezdett el újra vezetni a VezessJol-lal, így nagyon jól tudja és átérzi, hogy min mennek keresztül a félelemtől szorongó, de vezetni vágyó emberek.
Munkája során törekszik arra, hogy mindenki számára megtalálja a legmegfelelőbb kollégánkat a gyakorlóvezetésekhez, hogy magabiztosan és örömmel üljenek a volán mögé.
Képzéseinkkel és munkatársainkkal kapcsolatos kérdésekkel keressétek Őt bizalommal.
Márk Budapesten él.
Amint lehetett, 18 évesen meg is szerezte B kategóriás jogosítványát. Azóta is aktívan vezet, közel 20 éves vezetői tapasztalatát fiatalabb korában szállítmányozással, majd később futárkodással szerezte.
Kisgyerek korától megvan a járművekhez és a vezetéshez fűződő szeretete. 5 éves oktatói múltjából kifolyólag könnyen megtalálja mindenkivel a közös hangnemet.
Mindig vidám, mosolygós személyiségének és jó kommunikációs készségének köszönhetően jó hangulatú légkört tud teremteni az óráin.
Robi Budapesten él párjával. Nagyon jó humorú, kommunikatív, segítőkész kollegánk. Rendkívül türelmes, jól és érthetően magyaráz. Több, mint 10 éve foglalkozik oktatással, nagyon szeret tanítani, küldetésének érzi, hogy segítsen embertársainak.
Olyan ember, akire nyugodtan bízzuk tanulóink autóvezetési képzését.
Feri Budapesten él. Segítőkész, türelmes és érthetően magyaráz, így könnyen alkalmazható a segítsége vezetés közben.
Autóvezető szakoktatói oklevelét már a 90-es évek elején megszerezte. Az évek alatt szerzett tudását és tapasztalatát higgadtan, és nagyon udvariasan igyekszik megosztani tanulóival.
Büszkék vagyunk rá és nagy örömmel tudjuk őt munkatársaink között.
Ernő Budapesten él családjával és már egy csodálatos kislány nagypapája.
Jogosítványát 45 éve szerezte. Elméleti és gyakorlati tudását, kis és nagy teherautón, mentősofőrként és sok éven keresztül ötcsillagos szállodáknál limuzin sofőrként szerezte.
Rendkívül nagy autóvezetési tapasztalata, a tanítás szeretete, a személyiségéből fakadó derű, nyugalom és kedvesség jellemzi autóvezetési tanácsadó stílusát. Örömünkre szolgál, hogy munkatársunk és jó szívvel bízzuk rá tanulóink képzését.
Gábort vidám természtű, modern felfogású fiatalembernek tartjuk.
Több, mint 20 éves autóvezetői tapasztalattal rendelkezik belföldön és külföldön egyaránt.
A gyakorlati órákon, tanulóink számára kellemes hangulatban tudja átadni a közlekedés „fortélyait”, vezetési tapasztalatait.
Kellemes hangvételben, nyugodtan magyaráz. Célja, hogy idővel a tanítványai is hasonló magabiztosággal és élvezettel tudják majd szelni az utakat. Hitvallása szerint, az életnek csak akkor van értelme ha a megszerzett tudásunkat tovább tudjuk adni!
Ferenc (Fefe) Budapesten él feleségével, két felnőtt lány édesapja. Már 19 évesen megszerezte B kategóriás jogosítványát, melyet később kibővített C és E kategóriával is. Óriási tapasztalattal rendelkezik, jól ismeri Magyarország és más európai nagyvárosok közlekedési szokásait is. Figyel másokra, szeret segíteni az embereknek, türelmes, érhetően adja át tapasztalatait az oktatás területén immár 15 éve. Örömmel tudjuk Őt a VezessJol csapatában.
László Budapesten él családjával. Több évtizedes balesetmentes közlekedési tapasztalata és személyszállítási képesítése nagyon jó alapot adott ahhoz, hogy tudását átadhassa az embereknek. Mindezt barátságosan és higgadtan képes megosztani a gyakorlóvezetőkkel. Nyugodt, jó humorú és nagyon precíz személyiség. Igényes a munkájára és a környezetére egyaránt. Örülünk, hogy a munkatársaink között tudhatjuk!
Több mint 14 éves tapasztalattal és megannyi sikertörténettel a hátam mögött, azzal a küldetéstudattal élem az életemet, hogy jobbá, könnyebbé és egyszerűbbé tegyem az emberek életét. Az óráimon és előadásaimon igyekszem a legalaposabban és minél érthetőbben átadni tudásomat és tapasztalataimat, hogy a vezetéstanulás minden ügyfelem számára sikertörténetté váljon.