Párhuzamos parkolás hátramenetben: ezek a legfontosabb szabályok

Az ADAC szerint így lehet gyorsan és könnyedén végrehajtani ezt a feladatot.

A párhuzamos parkolás hátramenetben történő gyakorlása izzasztja meg talán leginkább a kezdő autóvezetőket, hiszen a feladat végrehajtása közben minden irányban figyelni kell a távolságra, ezen felül pedig nyilván arra is ügyelni kell, hogy a megfelelő szögben tolassunk hátra, mindezt úgy, hogy közben a forgalmat sem szabad hátráltatni túlságosan.

A Német Autóklub (ADAC) videós parkolási kisokosa jól jöhet azoknak, akik rettegnek ettől a parkolási manővertől. Pedig a helyzet az, hogy tolatva sokkal egyszerűbb beállni két gépkocsi közé, mintha szemből tennénk ezt.

A folyamat a következő lépésekből áll:

Nagyjából fél méterre állj meg a már parkoló gépkocsi mellett úgy, hogy mögötted legyen a kiszemelt terület Az irányjelző kirakása után lassan és figyelmesen kezdj el tolatni hátra. Az óvatosságra azért van szükség, mert ebben a helyzetben a mögötted érkező autóknak elsőbbségük van. Szedd alá a kormányt abban a pillanatban, amikor meglátod az autód jobb hátsó ablakának közepén a melletted parkoló jármű végét. Ezt követően annyi a dolgod, hogy nagyjából 45 fokos szögben folytasd a hátramenetet egészen addig, amíg a jobb első irányjelződ a parkoló autó hátuljával egy vonalba kerül. Ezután jöhet az ellenkormányzás, illetve a korrigálás, ha szükség van rá. A kezdőknek ajánlott, hogy eleinte keressenek nagyobb parkolóhelyet, ahova biztonságosabban be lehet állni párhuzamos parkolással.

Ha bizonytalannak érzed magad, akkor ne próbálj meg a legszűkebb helyre beparkolni, keress egy másik parkolóhelyet, maximum kicsit többet kell majd sétálnod, miután megálltál. A párhuzamos parkolást pedig lehet gyakorolni egy tesztpályán, de akár egy üres utcában is. A gyakorláshoz az autódon kívül nincs szükség sok mindenre, bójákkal vagy akár 4 db üdítős palackkal is könnyedén ki lehet jelölni azt a helyet, ahova be kell tenni a kocsit. Az életedet persze nagyban megkönnyítheti az is, ha a kocsidban van tolatóradar, pár év múlva pedig lehet, hogy az önvezető autók maguktól fognak beállni a legszűkebb helyekre, te pedig majd végigmozizhatod az egészet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Keress bizalommal!
error:

ÉLJ A LEHETŐSÉGGEL!

Ha most 10 alkalmas bérletet vásárolsz, a felkészítő előadást 50% kedvezménnyel veheted meg.

20 alkalmas bérlet vásárlása esetén a felkészítő előadást ajándékba kapod.