Újra a startvonalon
Néha úgy hozza az élet, hogy rég nem használt jogosítványunkat elő kell venni, le kell porolni és ismét be kell ülni a volánhoz.
De mi van akkor, ha valójában ezzel a jogsival egy percet sem vezetett az illető? Vagy ha vezetett 2-3 évet, de aztán valami miatt ezt nem folytatta és sok év kihagyás után szeretné újrakezdeni.
Valójában hatalmas különbség van a két eset között. Abban az esetben, ha valamikor már vezetett az illető pár évig, könnyebb az újrakezdés, mert sok dolog berögzült ez alatt az idő alatt, amit alapvetően nem lehet elfelejteni, ezek hamar visszajönnek.
A teljesen rutin nélküliek esetében fontos és szinte elengedhetetlen, hogy szakemberhez forduljon, mert nekik szinte nulláról kell kezdeni a tanulást. Ebben az esetben az újrakezdést nem ajánljuk barát vagy családtag segítségével. Habár az olcsóbbnak tűnhet, de sokkal veszélyesebb és egy esetleges baleset miatt lehet, hogy sokkal többe kerül, mint a fizetett tanórák.
Ne felejtsük el, hogy a családtag vagy a barát esetében nincs ott a plusz pedál, hogy bele tudjon nyúlni vészhelyzetben. Ebben az esetben előfordulhat még az is, hogy a házastársak, illetve a barátok között hatalmas vita alakul ki, ami nem segíti az újrakezdő önbizalmának visszanyerését.
Annak, aki kis távokon, ismerős helyeken már egyedül is mer vezetni, elég lehet a barát vagy a családtag segítsége is. Fontos, hogy ezekben az esetekben is betartsák a fokozatosság elvét.
Aki fél vezetni az nem tudja jól kezelni az autót, fél a többi autóstól, fél, hogy nem fér el bizonyos helyeken, fél, hogy nem tud majd megállni. Az ilyen személy okvetlenül forduljon szakemberhez, mert ők szívesen segítenek újrakezdeni a vezetést.
Fontos, hogy az újrakezdő számoljon azzal, hogy ez idő- és energiabefektetés nélkül nem fog sikerülni. A gyakorló órák száma elérheti a 20-30 órát is, és ez alapvetően nem kevés idő és nem kevés pénz, de még mindig költséghatékonyabb megoldás, mint egy összetört autó javítását kifizetni, nem is beszélve a baleset miatti esetleges munkából történő kiesésről vagy a személyi sérülésekről.